A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

1. fejezet - Merengő

Ahogy lépdeltem előre, a lábamat figyeltem. Hallottam ahogyan pusmognak, de nem érdekelt. Hát igen, nekem ez a szerep jutott. De most talán visszakapok mindent, amit elvett tőlem. Ezalatt a jó pár év alatt sem sikerült megszoknom a felhőkön való járást. Puha, mégis nyugtalanító érzés volt. Nekem legalábbis.

Megálltam a Nappal szemben, s vártam. Hagytam, hogy a lágy sugarak melegítsék hideg arcomat. A szárnyamról leesett egy fekete toll a felhőre, s lassan elsüllyedt. Ebben az egy dologban különböztem Tőlük, mégis ez pecsételte meg a sorsomat. Na jó, az én hajam szintén fekete, míg az övüké szőke, de ez már lényegtelen. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Azt akarom, hogy vége legyen, és elfelejthessem ezt az egészet.
Álmomban otthon voltam. Otthon, a családommal. Szinte valószínűtlen, hogy ez valóra válhat. Hogy miért? Mert én már nem vagyok ember. És nem is leszek többé…
Átlagos lány voltam, ám a 18. születésnapomon szörnyű dolog történt velem: elütött egy autó. Kómába estem, s ott feküdtem a kórházban heteken keresztül. Kívülről hallottam tompán a barátaim, szüleim hangját, de nem tudtam közeledni feléjük. Bármennyire kiabáltam, ők nem hallották. Pár nap múlva furcsa hangokat kezdtem hallani. Nem kívülről jöttek, mert ahhoz túl közeli volt. Halk nevetés, gúnyos, félelmetes. Egy hét után már nagyon idegesített, ezért úgy döntöttem, összeszedem minden erőmet, és megpróbálok beszélni ezzel a „valamivel”. Én lepődtem meg a legjobban, amikor meghallottam a saját hangomat.
- Ki vagy te? – erőtlenül, bizonytalanul csengett.
- Hogy én ki vagyok? – hallottam egy mély férfihangot. – Hisz ismersz. – nevetett.
- Mi a neved?
A válasz egy hatalmas nevetés volt. Nem szólalt meg senki, én pedig nem mertem kérdezni. Aztán pár perc múlva hallottam újra.
- Joe Black. – suttogta rémisztően.
Annyira megijedtem, hogy nem reagáltam, igyekeztem a külvilágra koncentrálni, hogy minél hamarabb kijuthassak. Hallottam a nővért és szüleimet beszélgetni.
- Anya! – ordítottam. – Anya! Segíts! Itt vagyok! Én vagyok az! Anya!
- Azt hiszed hall téged? – szólalt meg ismét. – Ne erőlködj…
- De én látni szeretném őket! Kérlek…Segíts!
Csend lett.
- Hogy mondod? – hangja meglepődött volt.
- Tudsz segíteni nekem?
- Tőlem kérsz segítséget? – hangja még mindig meglepődötten csengett.
- Kérlek..
Ismét csend lett. Megint meghallottam a nevetését.
- Jól van. – mondta határozottan. – Segítek neked! – hangja gúnyos volt, és diadalittas.
De nem szólt. Megvárta amíg anyáék kimennek a nővérrel a szobából.
- Lane, Lane…
- Honnan tudod a nevem?!
- Haha… Lényegtelen. Nos… Mi a kedvenc helyed? Ne mondd ki, csak képzeld magad elé..
Kedvenc hely? Lázasan gondolkodtam, és a házunk ugrott be. A kis nappali, ahol apa olvas. Anya főz, az öcsém, Peter, pedig játszik a szőnyegen. A TV-ben megy a híradó. Hirtelen nagyon közelinek éreztem mindent. Apa feljebb tolja a szemüveget az orrán, anya dudorászik a konyhában. Hallottam, és megéreztem a finom süti illatát. Ekkor a padlót is megéreztem a lábam alatt. Olyan boldog lettem, hogy felsikoltottam örömömben.
- Apa, Peter, anya! – ordítottam. – Itt vagyok, látjátok?? Meggyógyultam! – odaértem Peterhez, a kezem kinyújtottam, ám ekkor furcsa dolog történt: minden lelassult. Peter arca homályosulni kezdett. Felnéztem. Apa már nem ült ott, és anya hangját sem hallottam. Mire visszanéztem Peternek is nyoma veszett. Felpattantam.
- Mi ez?? – ordítottam.
Ekkor valaki megfogta a vállam.
- A kérésed. – mondta a hang.
Ereimben meghűlt a vér. Lassan megfordultam, és ott állt Ő. Gyönyörű jelenség volt. Fekete szárnyak, márvány bőr. Kb. 30 éves lehetett, izmos teste volt, és magas termete. Elmosolyodott.
- Ez..mi? – nyögtem ki elszörnyedve.
Elnevette magát. Kacaja félelmetes volt, és rideg.
- Másra számítottál? – kérdezte. – Tán nem hallottál még az angyalokról?
Alig tértem magamhoz.
- Te angyal vagy? – kérdeztem elhűltem.
Pillantása igéző volt, alig bírtam a szemébe nézni.
- Mondhatjuk. – felelte mosolyogva.
Végigfutott egy könnycsepp az arcomon a félelemtől.
- Ugyan, Lane. – elém lépett, ujjával letörölte a könnyeimet. – Ne félj…- suttogta. – Nem fog fájni.
Nem bírtam kérdezni, pedig érdekelt volna, hogy mi fájhat. Arcomat két kezébe fogta, s mélyen a szemembe nézett.
- Mit csinálsz? – nyögtem ki.
- Lerovom az adósságot. – mondta diadalittasan.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, eszelős fájdalmat éreztem a mellkasamban. Alig bírtam kinyitni a szemem, mire végre sikerült nem láttam mást, mint sötétséget. A fájdalom nem szűnt meg, egyre erősebb lett. Sikítottam, rúgtam, kiabáltam. Olyan volt mintha, egyenként tépték volna ki a hajamat…Ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy így is van: barna fürtjeim ott hevertek előttem a padlón. Nem bírtam felemelni a kezemet, hogy megnézzem lehetséges e. Az egész testemet égő fájdalom borította be, nem bírtam abbahagyni a kiabálást. Mindeközben hallottam a hangját, de nem értettem mit mond, mert suttogott.
- Ez csak egy álom! – koncentráltam erre a gondolatra, a fájdalom azonban nem szűnt. Ekkor a padlóra zuhantam. Kinyitottam a szemem, s a könnyeken keresztül láttam homályosan a szőnyeget és a lábát. Mezítláb volt, farmerja szakadt volt és piszkos.
- Ennek sosem lesz vége. – gondoltam, ám ekkor mintha elvágták volna abbamaradt a fájdalom.
Hatalmas levegőt vettem, s még pár másodpercig csak feküdtem, majd felküzdöttem magam.
Joe ott állt velem szemben, s feszülten figyelt.
- Mit tettél velem? – kérdeztem nyomorultan.
Tett egy lépést felém.
- Nem veszel észre semmit? – kérdezte.
Ahogy feltette a kérdést, egyszerre feltűnt: a szárnyai.
„Nem!” – gondoltam. A lábam a földbegyökerezett, s nem bírtam megmozdulni.
Ő csak nézett, s arcán megjelent egy halvány mosoly.
- Semmi probléma. Nagyon jól áll! – arca ismét mosolyra húzódott.
Keservesen fordítottam el a fejem. Ott volt.... Feketén, gyönyörűen, puhán.

5 megjegyzés:

  1. Hűűha
    Ezz komoly volt.
    Csak az adósságot nem értem, de egyszer majd kiderül.

    Am Joe Black? ez valami vicc?

    VálaszTörlés
  2. Na először is, bazdmeg! Most olvastam el, nem aznap mikor üzit küldtél, azaz, nem ennyire szar, egyáltalán nem szar, csak eddig nem jutottam géphez.
    Nagyon is tetszik, bár, hogy őszinte legyek, nekem ez egy kicsit furi Tőled, de asszem értem az indittatást...Ezt majd személyesen megdumáljuk.
    Jó ez a történet, szóval csak folytasd, de azért örülnék, ha a BSz 2.-t is folytatnád majd valamikor xD
    Boldog Karácsonyt!
    Pussss

    VálaszTörlés
  3. Imádlak Nina, és nem b..m , mert szaporodik :D és nyugiii folytatni fogom :D

    Nincs! Igen, majd megérted :D Nem nem vicc, a filmből vettem :D:D

    VálaszTörlés
  4. Szia Prue!

    Végre idejutottam, hogy elolvassam az első fejezetet és hát nekem nagyon tetszett.
    Izgalmas volt, bár erre az adósság dologra én is kíváncsi vagyok:D

    Összegezve: imádtam!

    Puszillak : Jess :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Jess! :D nagyon szépen köszönöm, az adósság úgy látom mindenkit izgat, a 2. fejezetben kiderül ;) :D:D Puszi.

    VálaszTörlés