A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

11. fejezet - Újonc

- Mindenki engem bámul… - suttogtam Alexának, miután felfogtam a francia akciómat.

- Ez természetes. Új vagy. – mosolygott.
Fanyarul bólintottam.
-         Hány évet tanultál franciát? – kérdezte tőlem.
-         Öhm… 5-öt. – hazudtam zavartan.
-         Én is! – nevetett fel, s bátorítóan nézett rám. – Nyugi, nem rossz ez a suli. Könnyen megszokod majd.
Díjaztam Alexa kedvességét, de jelen pillanatban nagyon össze voltam zavarodva.
Ahogy körbenéztem az osztályban tényleg sok ismerős arcot láttam. Természetesen a nevükre nem emlékeztem, csak azt tudtam, már láttam őket. Zavarba ejtően furcsa volt, hogy 50 év után mindenki lát engem és nem csak én őket.
Feltörtek bennem a régmúlt emlékei az előző osztályomról, az iskoláról. Amikor Peter-rel ketten indultunk reggelente… Peter, mi lehet most veled?
Megfontoltan elővettem a francia tankönyveket. Te jó ég! Tudok franciául! Erre a gondolatra elmosolyodtam. Előző életemben mindig is béna voltam idegen nyelvekből. Meg valahogy nem is érdekelt. Vajon mit tartogat még nekem Ő? Alexa elmélyülten írta Mrs. Blackly monoton szavait, mint mindenki a teremben. Előttünk két fekete hajú lány ült, s jobban megfigyelve láttam, hogy a ruhájuk, a frizurájuk, de még az alakjuk is teljesen ugyanolyan volt. Tehát ikrek… oké. Előttük egy magas, szőke hajú fiú, nyakában gigantikus méretű fejhallgató. Padtársa egy alacsony, zömökebb testalkatú srác, Metallica-s pólóban. Az első három padban csak lányok ültek, szám szerint hatan. A jobb oldali padsorban érdekes figurák foglaltak helyet. Első padban egy afro-amerikai lány, akinek gyöngyök voltak a hajában. Tuti valami szappanoperás neve van… Ez manapság nagyon trendi. Mögötte egy kissé stréber kinézetű, szemüveges, vézna srác. Az utolsó három padban ültek valószínűleg az osztály tanulásban nem túlzottan jeleskedő diákjai. Egyikük baseball sapkát viselt, és hatalmas fültágító díszítette bal fülét. Mögötte egy roppant alacsony fiú, fején kapucni. Leghátul egy nagyon feltűnő külsejű punk-rocker foglalt helyet. Fülében üvöltött a zene, rágón csámcsogott. Ja, és engem bámult.
Zavartan kaptam el a fejem. Azt hiszem el is pirultam egy kicsit… Jézusom, Lane! Ne nevetess… Komolyan elpirulok miatta?
Nagy levegőt vettem, s kissé határozottabban Mrs. Blackly felé néztem. Most tűnt csak fel, hogy mennyire fiatal. Formás, hosszú lábait nem takarta semmi, csak egy áttetsző harisnya és egy miniszoknya. Elegáns fehér blúzát egy feltűzhető szürke rózsával díszítette, szőke haja a háta közepéig ért.
-         Ez már a 156. oldal! – súgta a fülembe Alexa, s a könyvemre bökött. Még valahol 150 táján lemaradtam…
-         Hoppá! – nevettem halkan, majd odalapoztam.
Alexa színpadiasan felvonta vékony szemöldökét.
- Ha egész órán pasikat bámulsz, le fogsz maradni, és az Istennek se’ lesz meg a nyelvvizsgád.
Az állam is leesett.
- Mi? Én nem… vagyis hogy… - habogtam.
Elnevette magát.
- Csak vicceltem. Itt különben sem találnál kedvedre valót… De ne aggódj, szünetben mutatok párat. – mondta, s szája cselszövő mosolyra húzódott.
A szívemet elöntötte a vidámság, máris jól éreztem magam.
- Az remek lesz. – viszonoztam a mosolyát, majd mindketten Mrs. Blackly felé fordultunk. Annyi minden új dolog van itt! Alig vártam a szünetet.

###

Épp elmélyülten írtam a kisfogalmazást Londonról, amikor megszólalt a csengő. Vidáman kaptam fel a fejem. Hihetetlenül jó érzés újra diáknak lenni!
Mrs. Blackly mosolyogva távozott a teremből, az osztály pedig a táskájában matatva pakolt elő a következő órára, vagy épp szendvicset vett elő.
-         Milyen óra lesz? – kérdeztem.
-         Matek… - mondta Alexa savanyúan.
-         Peches tanár? – találgattam mosolyogva.
-         Valami olyasmi… - válaszolt, miközben előszedte a táskája legaljáról a vonalzóját. – Ráadásul geometria!
Én is előszedtem a vaskos tankönyvet a füzettel és a taneszközökkel.
-         Nos, mit szeretnél csinálni? – kérdezte Alexa, mikor látta, hogy végeztem.
-         Hát nem is tudom… - mormoltam. – Mintha jó pasikat említettél volna… - suttogtam bizalmasan, mire elnevette magát.
-         Milyen jó a memóriád. Vagy csak szelektív?
-         Igyekszem a fontos dolgokat észben tartani. – mosolyogtam.
-         Sziasztok! – hallottam meg egy hangot a fejem felett. Ijedten néztem fel, s a két ikerlányt láttam a padunk mellett.
-         Jaj, ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. – mosolygott rá az egyikük. – Milly vagyok. Ő pedig az ikertestvérem, Lilly.
Zavartan kapkodtam a fejem köztük. Milly, Lilly, ugyanaz a kinézet, ugyanaz a ruha… Értem én, de hogy különböztetem majd meg őket?
-         Ne aggódj, van aki a mai napig összekever minket. – mondta Milly, mintha a gondolataimba látna. – De segítek: az én kézfejemen van egy anyajegy, látod? – emelte fel jobb karját.
-         Ó… - mosolyogtam. – Ez megnyugtató. Lane Parker vagyok. - mutatkoztam be.
-         Na és Lane! Milyen eddig a suli? – kérdezte Lilly. Elképesztő, hogy még a hangjuk is teljesen ugyanaz…
-         Hát, ez még csak az első órám volt, de eddig nem rossz!
-         Nem kell aggódni. Könnyen megszokod majd. – mosolygott Milly. – Az osztályközösség is elég jó.
-         Örömmel hallom. Remélem hamar sikerül beilleszkednem. Köszönöm, hogy ilyen aranyosak vagytok velem. – tényleg hálás voltam érte.
-         Ugyan, ez magától értetődő. Lassan a többiek is megszoknak majd, csak idő kérdése. – mondta Lilly nyugtatóan, majd derűsen megpaskolta a karomat, s mindketten visszaültek elénk, de székeiket nem fordították el teljesen.
-         Nagyon aranyosak. – mondtam Alexának.
-         Igen, tényleg azok. Látod? Mondtam, hogy nem kell tartanod a beilleszkedéstől. – mosolygott.
Vidáman néztem körbe az osztályban. Derűs légkör uralkodott, mindenki nyugodt volt és közvetlen. Gondolom azért, mint miden közösségben, néha napján itt is feltör egy kis vita.
Eszembe jutott Alyssa. Vajon mit csinálhat most?
-         Hé! Gyere ki velem a folyosóra! – pattant fel Alexa.
-         Hm? – néztem fel zavartan.
-         Megmutatom a sulit. – mondta, s már megfogta a kezemet, hogy húzzon kifelé. – Na meg a pasikat. – kacsintott.
Nevetve engedtem, hogy húzzon maga után. Kint a folyosón leültünk az osztály melletti padra. Olyan volt, mint egy filmbeli jelenet. Mindenhol diákok, akik különféle stílust képviseltek.
-         Nos, hol is kezdjem? – nézett körbe tanakodva Alexa, és a homlokát ráncolta. – Kezdjük ott! – fejével a szekrénysorok felé bökött.
A falnak dőlve egymás mellett több tucat pár smárolt, mintha muszáj lenne, vagy legalább versenyre menne a dolog.
Fuj. Felhúztam az orrom.
-         Így van. – nyugtázta Alexa nevetve az arckifejezésemet. – Ők a nyálgépek. Szinte minden másodpercben smárolnak, de egymásról azt sem tudják milyen tagozatos…
Uh… Eléggé illúzió-romboló.
-         Na, ők azok akik tényleg járnak. Tehát szeretik is egymást. – most a kanapék felé nézett a porta mellett, ahol szintén több pár üldögélt, csak éppen egymás nyakában lógtak és nem szájában, és szerelemittas tekintettel beszélgettek. - A portást már ismered? – bökött Mr. Fitzer felé, aki pont felénk pillantott, s ideintett. Mosolyogva viszonoztam.
-         Tehát igen. – nevetett Alexa. – Vigyázz vele. Nagy Casanova az öreg.
A mai nap folyamán másodszorra esett le az állam.
- Mi van? – bámultam értetlenül, mire Alexa elnevette magát.
- Látod a szertárnál azt az otthonkás nénit? – kérdezte, s mikor bólintottam folytatta: - Na igen. A takarítónő. Ők ketten…hogy is mondjam…eléggé jóban vannak. Ez Peterson-i nyílt titok. Hét pecsétes. – kezét eskü jelre formázta. – Amúgy a tata az ignőre is rástartolt, amikor idejött.
- Nem mondom komolyan! – még jobban leesett az állam, de Alexa csak nevetett.
- Esküszöm. Na de menjünk tovább. Á! Ott az automatáknál.
Arrafelé fordítottam a fejem. Egy csapat fiú ült a padnál, sokuknál laptop, fura kis kütyük. Talán… kockák?
- Ők a kis zsenipalánták. – majdnem… - Már előre tudják mikor mi történik, pletykavadászok, és minden számítógépes cuccból 5 évvel előtted járnak.
Hu. Eddig világos…
-         Ők a deszkások. – bökött Alexa az ajtó felé. – Velük nem érdemes újat húzni, mert nem jössz ki belőle jól. Eléggé balhésak, némelyikük drogozik is… - mondta fejcsóválva, miközben az épp mutatványozó fiúkat néztük. Akadt köztük egy-két rasztahajú is.
-         És ők… - Alexa tekintete a távolba meredt, nem is azt a pontot nézte amerre fejét fordította. – Ők a menők… A suli „ászai”. – hangja ironikusan csengett, és felfedeztem benne némi féltékenységet is.
Érdeklődve fordultam arra. A lépcsőkön ültek. Összetartó bandának látszottak. Szinte mindegyiküknek akadt párjak, és kézen fogva nevetgéltek. Ha jól számoltam három srácnál volt gitár, és játékukkal ők szórakoztatták a többieket, akik boldogan énekelgettek. Mindegyikük divatos, márkás ruhát viselt, valószínűleg nem küszködtek anyagi problémákkal. Tényleg jól néztek ki.
Mosolyogva pillantottam Alexára.
- Utálod őket mi? – kérdeztem.
Szomorúan vállat vont.
-         Nem mondhatni… Csak nem értem, hogy miért a külső alapján osztályoznak egy embert. Nézz rájuk! Tökéletesek.
-         Ez nem igaz. Senki sem tökéletes.
Alexa rám emelte hosszú pilláit.
- Te is közéjük tartozhatnál. – mondta bágyadtan. – Nem értem miért barátkozol velem.
Alig akartam hinni a fülemnek.
-         Miért mondod ezt?
-         Mert te is jól nézel ki, mint ők. Magabiztos vagy, mint ők. És… nem akarok beszólni, vagy ilyesmi de tuti pénzesek vagytok. – állapította meg.
Elmosolyodtam.
-         A pénz nem kiút sehonnan.
Érdeklődő pillantást küldött felém.
-         Úgy beszélsz, mint egy öreg. Furcsa egy lény vagy te.
-         Lény?! Köszönöm szépen! – nevettem, mire végre ő is elnevette magát.
Hirtelen elfordítottam a fejem, mert a fülemet hangos nevetés ütötte meg.
Az úgynevezett „menők” lépcsős rezidenciájánál kiemelkedett két alak, akik éktelen nevetésben törtek ki. Fiúk. Az egyikük háttal állt, nem láttam az arcát, a másik pedig épp jobbra fordult. Szőke haját hanyagul zselézte fel, zöld, kockás ingjét lazán farmerjába tűrte. Még a legkonzervatívabb lány is megjegyezte volna róla, hogy jóképű. A mellette álló másik srác is megfordult. A szívem kihagyott egy ütemet. Ha az előző srácot jóképűnek mondanám, rá nem tudom milyen jelzőt találnék. Rövidre nyírt fekete haját kócosan hordta, legalábbis nem úgy tűnt, mintha különösebben igyekezett volna a szelével. Arca márvány színű volt, bőre tökéletes. Magas, nyúlánk alakja volt, és hihetetlenül sportos teste. Tuti focizik. Vagy kosarazik?
- Khm. – köhécselt Alexa, elvágva ezzel az eszmefuttatásomat.
Zavartan fordultam felé.
-         Igen, Lane. Megtaláltad. – mosolygott mindentudóan.
-         Mi-mit? – dadogtam.
Hanyag mozdulattal hátradobta mahagóni hajzuhatagát, s közben csibészesen nevetgélt.
-         Hát a pasit. Nem is: A pasit. Nagy „A”-val.
-         Miről beszélsz? – hadartam. – Én nem is … Én csak…
-         Ugyan. – nevetett, szeme csillogott az örömtől. – Mindenkinek tetszik, akinek van szeme. Csak rá kell nézni.
Fejemet visszafordítottam a csapat irányába. A fiú éppen egy gitáros srác mellett ült, és szőke barátjával együtt teli torokból énekeltek.
-         Van barátnője. – suttogta Alexa fanyarul. – Ribanc.
-         Na! – néztem rá nevetve.
-         Tényleg az. Majd meglátod te is. Afféle „királynő’ típus. Nyálcsorgató pasik sora, kistáskák, öribarik, napszemcsi… Tudod ez a stílus. Nem értem Michael mit kajál rajta.
-         Michael-nek hívják?
-         Ühhüm. Michael Bright. – artikulálva ejtett ki minden egyes betűt, hangjában áhítattal, hogy kifigurázzon engem. – A szőke pedig Brain.
-         Haha. Vicces vagy. Megnéztem, na? És? Talán te apáca készülsz lenni? – kérdeztem tőle kihívóan.
Hangosan, csilingelő kacajjal elnevette magát.
-         Így van. És a gimivel azonos nevet viselő zárdában fogok lakni. – kontrázott.
Most már én is elnevettem magam. Ekkor viszont furcsa dolog történt. Alexa viselkedése hirtelen megváltozott. Abbahagyta a nevetést, arca szégyenlős ábrázatba torzul, elvörösödött, fejét lehajtotta. Haját vagy háromszor a füle mögé tűrte, és zavartan mosolygott. Hát mi történt? Próbáltam fókuszálni, hogy merre néz. Egyszerre kivettem: a szőke hajú „menő” srác lépdelt el előttünk, egyenesen az automaták felé. Egyszerre világos lett minden. Alexa nem őket utálja. Hanem túlságosan is szereti. Ezt a srácot legalábbis biztos. Szeretne közéjük tartozni, de nem tartja magát elég jónak hozzá. Pedig ha végignéztem rajta, semmi kivetnivalót nem találtam. Remek alakja volt, fogadni mertem volna, hogy rendszeresen sportol. Gyönyörű vörös haja, zöld szeme, és a cuki szeplők olyanná tették mint egy tündér.
-         Áhhá! – csaptam a combomra diadalmasan. – Szóval szexis Brain felülmúlja a suli sztárját, az elsőszámú Michaelt? Vagy neked ő csak második? – húzogattam a szemöldököm.
-         Csssss! – kapta a szám elé a kezét. – Még meghallja, hogy szexisnek nevezted!
-         Miért nem az? – incselkedtem tovább.
-         Lane, fogd be. – motyogta zavartan.
-         Ugyan, a vak is látja, hogy belezúgtál. – nevettem.
-         NEM zúgtam bele. – szögezte le még jobban elpirulva. – Csak…
-         Csak a nap 24 órájában, 1440 percében és 86400 másodpercében rá gondolsz? Ó, értem.
-         Nem vagy vicces. – mondta, de már nevetett a megnyilvánulásaimon. – Nem szeretném, ha valaki is megtudná. Okés?
-         Mi lenne abban nekem a jó, ha elmondanám valakinek? – néztem rá kérdőn.
Bizalmasan végigmért.
- Igazad van. – ebben a pillanatban megszólalt a csengő, és felpattantunk. Az ajtó felé igyekezve még hátrasúgta: - Különben is. Brain nem csak szexis. Ő ultra szexis.

7 megjegyzés:

  1. Szia Prue!

    Úristen!!!! Ez nagyon jó rész lett. Egyszerűen imádtam *.* Azt hiszem már sejtem, hogy Lane kibe lesz szerelmes...A neve ha nem tévedek M.-el kezdődik ;D Ez egy ultra hosszú rész lett, mégis olyan rossz volt amikor a végére értem mert...vége lett xD Siess a kövivel :))))

    xoxo

    VálaszTörlés
  2. :D köszönöm szépen Lizyy :D mire gondolsz? M-mel kezdődik is "ichael"-re végződik? xDDDDD lehetséges. ;))

    VálaszTörlés
  3. Sziaszia :D
    Nagyon jó lett! Imádtam ;) El tudom képzelni Michael barátnőjét :| Érdekes dolgok lesznek itt ;D
    Siess a következővel!
    Puszii♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!

      Nos. Egyetlenegyetlenegy dolog zavart csak.
      Mily és Lily, tök örültem volna, ha nem lehet ilyen könnyen megkülönböztetni őket, vagy nem elárulják a titkot, hanem kitalálja...

      Amúgy Prue, most komolyan ezen kellett annyira izgulnom, hogy mi lesz?
      Tuti csak reklámcselt játszottál, vagy csak direkt túráztattál.
      És igen, én pipáltam be azt, hogy volt már jobb is, mert igen télleg volt már jobb is!

      Tehát tedd oda magad rendesen, meg hajrá, mert ez, most nem igazán fogott meg.
      Voltak benne jó részek, de voltak benne sablonosak is.

      pápá Jinx

      Törlés
  4. :D khm. köszönöm szépen a kritikát, sejtettem h te voltál. Mindent megteszek, de néha kell egy kis sablonosság is, nem lehet mindig minden izgalmas. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az hogy nem lehet?
      bár igaz persze hogy nem lehet, hanem kötelező!
      Az élet úgy szép ha zajlik!

      Jinx

      Törlés
  5. Akkor itt mi volt szted sablonos? :)

    VálaszTörlés