A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

3. fejezet - Sorsunk

Olyan ez az egész, mint egy álom. Rémálom. Ki hinné el, ha azt mondanám ami vagyok? A legrosszabb rémálmaimban sem mertem ilyesmire gondolni. 50 év? Azt hittem ennyi idő múlva kontyos kis nagymama leszek, aki a lehető legnagyobb nyugalommal kötöget a teraszon, s várja az unokáit. Soha sem voltak céljaim. Csak élni akartam. Egyetemre menni, és kitanulni egy tisztességes szakmát. Megházasodni, és gyereket szülni. Venni egy kertes házat a város mellett, kutyákkal. Talán macskával is. Délelőtt dolgozni, délután tenni-venni otthon, sütögetni és várni haza a gyerekeket és az apjukat.

Nagyon valószínűtlennek tűnik ez az egész. Hatalmasat sóhajtottam, mire a hátam mögül hideg szél süvített végig a felhőkön. Hát ez lennék én? Hideg, zord és félelmetes? „Akitől mindenki fél”?

Végignézve magamon teljesen elképzelhetőnek tűnt. Hatalmas, fekete szárnyam úgy tornyosult mögöttem, mint királyi díszkíséret. Puha volt, gyönyörű, de mégis félelmetes. Hosszú, fekete hajam a derekamig is leért. Nem az az átlagos fekete volt. Olyan, mint a sötét, rémisztő éjszaka, az üvöltő csend, vagy egy vérfagyasztó sikítás. Teljesen összhangban volt a szárnyammal. A végtagjaim megnyúltak, szokatlanul magas lettem. Egyetlen dolog nem változott: az arcom. Bár a szeplőim eltűntek, és a szemöldököm is átvette a hajam színét, megnyugtató volt a tudat, hogy ez a részem megmaradt.

Ezelőtt csak a filmekben tudtam elképzelni hasonló világot. Angyalokkal, Mennyországgal, Pokollal, felhőkkel. Hihetetlen. Mindent másképp tennék halandó emberként, ha abban a hitben élnék, hogy ez a világ nem létezik.

Hirtelen megéreztem valaki jelenlétét mögöttem.

- Szia, Lane. – halottam meg Alyssa csilingelő hangját. Ő volt az egyetlen angyal, aki szóba állt velem.

- Szia. – köszöntem még mindig magam elé bámulva.

- Milyen napod volt eddig? – kérdezte vidám hangon, mintha két földi halandó volnánk, s a munkánkról trécselnénk. A szokásos érzelemmentes arccal bámultam rá, ő pedig leült mellém.

- Haláli. – fanyarogtam.

Elnevette magát. Olyan volt, mint egy csodálatos szimfónia, s betöltötte a hatalmas teret. Sugárzó mosollyal nézett rám. Gyönyörű volt. Göndör, szőke fürtjei selymesen hullottak hófehér vállára, szemet kápráztató volt a mosolya. Hatalmas, mélykék szemei különösen széppé tették az arcát. Halandóként egy porcelánbabához tudtam volna hasonlítani.

- Miért lógatod az orrod? – kérdezte.

Teljesen értelmetlennek éreztem a kérdést. Mintha a gondolataimba látott volna, folytatta:

- Tudom, hogy nehéz neked. De gondolj bele: ha halandó maradsz és meghalsz, lehet, hogy ma már a pokolban sínylődsz. – vonta fel gyönyörűen ívelt szemöldökét.

Visszafordítottam a fejem a Nap felé.

- Lehet. De még az is jobb lenne. – mondtam fagyosan.

Alyssa hatalmasat sóhajtott.

- Ugyan. Te is tudod, hogy nem így van. Így látod a szüleidet Fent, akkor és annyit vagy velük, amennyit szeretnél. És még a Földre is lejárhatsz. Ha halandóként kerültél volna a Mennybe, nem jöhetnél ki. – mosolygott jósággal.

Értékeltem az igyekezetét, tehát nem válaszoltam, csak megadóan bólintottam egyet.

- Te is angyal vagy, Lane. – mondta, s szeméből mérhetetlen szeretet sugárzott.

- Fekete Angyal … - suttogtam.

- Nem az számít, hogy mások annak látnak. Csakis az, hogy te minek érzed magad. Lane, légy az, aki emberként voltál! Ne hagy, hogy a Halál cím megbélyegezzen! – a szóra önkéntelenül végigfutott a hátamon a hideg. – Ha te nem érzed magad szörnyetegnek, akkor NEM vagy az! Az, hogy fekete a szárnyad, az azt bizonyítja, hogy egyedülálló feladat van Rád bízva. De ebből ne hátrányt faragj! Csak bízz magadban… - nézett komolyan a szemembe hatalmas, kék szemeivel.

Annyi jóság, és szeretet áradt belőle, hogy elmosolyodtam.

- Köszönöm, Al. – mondtam.

- Imádom, amikor mosolyogsz. – jelentette ki sugárzó tekintettel.

Éppen beszédre nyitottam a számat, amikor meghallottam a Hangot. Suttogások, sikolyok, szenvedő szavak. A szememet behunyva vártam, amíg csillapodik, s egy hang marad csak a sok közül.

- SEGÍTSÉG! KÖNYÖRGÖM! GYERE.. – hallottam meg a szenvedő ordítást. Egy férfi volt. Kinyitottam a szemem. A bőröm már égetett, jelezve a helyzet fontosságát.

- - Mennem kell. – mondtam Alyssának, aki aggódva bólintott. Majd az arca homályosulni kezdett, s a felhő eltűnt alólam. Tehát kezdődik …

5 megjegyzés:

  1. Szia Prue!
    Nagyon jó fejezet lett! Ez az első olyan "angyalos" történet amit olvasok. Nekem tetszik. Remélem Lane majd megszokja a Fekete Angyal szerepét.
    Várom a folytatást! ;D :)

    xoxo

    VálaszTörlés
  2. Szia Lizzy! :D nagyon örülök hogy tetszik :)A folytatás a hétvégre érkezik :)))
    szép napot. Prue(:

    VálaszTörlés
  3. Szia Prue!

    Nagyon-nagyon tetszett és úgy gondolom, hogy ezzel nem mondtam valami sokat:D
    Nagyon kedves Alyssa, tényleg. Nagy empátiával bír, és az az optimizmus. Irigylem, viszont Lane-nek nehezebb lehet. Szegény... Nem lehet könnyű azzal együtt élni ami ő, bár még mindig nem tisztázódott bennem, hogy mi is a feladata valójában, bár sejtem, de még homályos:D NA de majd a későbbiekben remélem kiderül:D

    VáromVáromVárom és Várom!:D

    Puszillak♥

    VálaszTörlés
  4. :DDD Szerintem jól sejted Jess! :D
    A második fejezet végén ott volt: "a Halál." Tehát ő a Halál. :)
    De a feladatára a 4. fejezetben nagyon sok részletezés vár, szóval garantálom, hogy érteni fogod! :D
    Köszönöm szépen a komit:)
    Puszi: Prue

    VálaszTörlés