A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

10. fejezet - Érkezés

Hű! Lassan visszacsomagoltam a levelet. Emelt francia tagozat, egy spániel kutya, dúsgazdag szülők, számláló anyajegy, és virtuális levelezés Alyssával? Mondhatom jó egy évem lesz!

A levelet a szekrényem legaljára tettem, két kötött pulcsi közé, majd tanácstalanul néztem a gönceimet. Azért nagy előnye van annak, ha az ember 50 éven át követheti figyelemmel a világot… Másként most fel se ismernék egyes ruhadarabokat…

Elővettem egy drapp színű, feszülős sztreccs nadrágot, egy rojtos inget, és gyönyörű, fekete, pántos szandált. Kezdetnek nem rossz! Gyorsan felöltöztem, még kerestem egy övet és egy karkötőt is az összeállításomhoz, majd beültem a tükör elé. Ahogy kihúztam a fiókokat, köpni-nyelni nem tudtam. A lehető legmárkásabb sminkek, krémek, hajbalzsamok. Csillogó szemmel vizsgálgattam őket, majd rövid gondolkodás után egyszerű kis sminket tettem fel magamra. A hajamat átfésültem, s egy szintén drapp színű hajpántot tettem fel legutolsó darabnak. Ez…szuper! Vetettem még egy utolsó pillantást magamra, majd felkaptam a teli iskolatáskámat. Akkor gyerünk!

###

Az emeletről leérve benéztem a konyhába. Sarah mosogatott, Stephan pedig már felöltözve pakolt az aktatáskájába. Megköszörültem a torkomat.

- Akkor én…megyek is… - szólaltam meg halkan.

Mindketten felém fordultak.

- Miért, nem várod meg apádat? – csodálkozott Sarah. – Azt hittem bevisz kocsival… Nem Steph?

- Én is úgy tudtam… - értetlenkedett a férfi.

Elbizonytalanodtam.

- Ja, igen… Kiment a fejemből, ne haragudj. – néztem rá bocsánatkérően.

- Ugyan, Lini. – mosolygott kedvesen. – Felőlem mehetünk is. Te kész vagy?

- Igen. – mosolyogtam.

Sarah odalépett hozzám.

- Vigyázz magadra kincsem! Sok sikert. – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra, s selymes barna haja az arcomba hullott.

- Köszi…anya! – válaszoltam, s magam is meglepődtem, milyen könnyű volt kimondani ezt a szót. Sarah zöld szemei felragyogtak, s felhúzta szép, íves szemöldökét.

- Tudod: csak vidáman! – mosolygott.

Hangtalanul bólintottam, majd Stephan felé fordultam.

- Mehetünk.

A férfi beleegyezően az ajtó felé mutatott, majd elindultunk. A lakásból kifelé menet igyekeztem memorizálni a berendezéseit. Gyönyörű volt. A lehető legmodernebb bútorok, kiegészítő darabok. Ahogy Stephan kinyitotta előttem a bejárati ajtót, egy hatalmas barna foltot láttam repülni, s a következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy egy kutyát tartok az ölemben.

- Füles! – nevettem el magam.

Stephan ijedten fordult hátra.

- Jézusom, Lane! Nem esett bajod? – kérdezte, s leemelte az ölemből a boldogan ugató, farok csóváló kutyust. – Rossz kutya! Nem ugrál, érted? Nem ugrál! – dorgálta a spánielt, aki bűntudatosan hajtotta le a fejét.

- Nem, semmi baj. – nevettem, s letöröltem a földes lábnyomot a nadrágomról.

- Most nézd meg te bolhafészek, bepiszkoltad a ruháját! – mutatott rám Stephan, s Füles nyüszítve feküdt a földre.

- Ugyan, ne bántsd! – mosolyogtam, s megcirógattam a barna szőrgombóc füle tövét, aki ismét felvidult. – Légy jó, Füles! Délután jövök!

Világéletemben imádtam a kutyákat, de előző életemben allergiás voltam a szőrükre. 8 éves voltam, amikor kiterült, s napokig sírtam. Gondolom emiatt kaptam most meg Fülest, ellergia nélkül.

Ugrándozva követtem Stephant a kertkapu felé. Olyan boldog vagyok! Ahogy kitárult a kapuajtó megláttam egy fényesen csillogó BMW-t. Atya ég! Hát ezt még lehet fokozni?!

- Mi van Lini? Úgy nézed, mintha még nem is láttad volna. – nevetett Stephan miközben kitárta az anyósülés ajtaját. Én pedig csak elmosolyodtam és bepattantam a puha bőrülésbe. Stephan is beült, majd elindította az autót.

Egész úton az ablak felé fordulva bámultam kifelé. Figyeltem az embereket, a várost és a suhanó tájat. A gyomromban lévő pillangók azt jelezték, hogy félek. Jobban mondva: izgulok. Ezt nem hiszem el! Hús-vér ember vagyok, hús-vér szülőkkel, kutyával… Ahogy néztem az ablakon át a tájat, az üvegben megpillantottam mosolygós arcomat. Tudtam, hogy az életem itt hatalmas fordulatot vett, valami új kezdődött el. És azt hiszem soha nem voltam még ilyen boldog.

###

Még mindig elmélyülten néztem az utcákat, amikor az autó megállt.

- Itt is lennénk. – szólalt meg Stephan mosolyogva, kezét még mindig a kormányon tartva.

Megköszörültem a torkomat, s felvettem a lábam előtt lévő iskolatáskát.

- Hát… - néztem zavartan.

- Ne félj. – mosolyodott el. – Csak légy önmagad. Hidd el, nyert ügyed van! – mondta, s pacsira nyújtotta a kezét. Nevetve viszonoztam, majd kiszálltam, s becsuktam az ajtót.

Stephan mosolyogva intett, majd elhajtott. Hirtelen kezdtem nagyon egyedül érezni magam, és féltem. Bár még csak egy órája ismerem őket, már most hiányoznak. Megfordulva szembe találtam magam az iskola hatalmas, szürke épületével. Rengeteg fok lépcső terült el alatta, jó sokat kellett sétálnom, hogy felérjek. Diákok tömegei mászkáltak arra, vagy épp ültek a lépcsőn. Kíváncsian néztem az arcukat, s jó pár embert felismertem. Egyedül az volt furcsa, amikor beléptem az ajtón, hogy mindenki engem bámul.

Atya ég… Kínosabb lesz, mint gondoltam. Magabiztos mosolyt magamra erőltetve körbenéztem. Előttem pár méterre a porta, jobbra a büfé és mindenhol padok, emberekkel. Hatalmas mennyezet, és két irányba torkolló lépcső.

Lassan odatipegtem a portáshoz.

- Jó reggelt! Ő…Lane Parker vagyok, és ez az első napom, és nem tudom hogy…- nyöszörögtem.

Az idős, kopasz férfi érdeklődve nézett rám fel.

- Igen, tudom. Már vártunk! – mosolygott, s kilépett a portai helységből. – Gyere utánam! – mondta.

Félszegen követtem vékonyka alakját.

- Jó reggelt, Mr. Fitzer! – köszönt rá egy takarítónő, aki épp a folyosón söprögetett.

- Önnek is, kedvesem. – mosolygott vissza a portás.

Ahogy mentünk végig a folyosón, magamon éreztem többtucat ember tekintetét. Felnézve csupa érdeklődő arckifejezést láttam mindenki részéről.

Végigmentünk az előcsarnokon, s nem a lépcsők felé vettük az irányt, hanem a büfénél befordultunk jobbra. Ott, egy kisebb folyosón megláttam az igazgatói irodát. „Mrs. Anderson” – ez állt az aranykeretes táblán. Már annyira izgultam, hogy a szívem a torkomban dobogott.

Mr. Fitzer bekopogott az ajtón.

- Tessék! – hallatszódott tompán egy női hang.

- Jó reggelt Mrs. Anderson! – köszöntötte a nőt az ajtón belépve. – Megérkezett a Parker lány. – mondta, s rám mutatott, de az igazgatónő nem láthatott, mert eltakart az ajtó.

- Ó, hát engedje be, Mr. Fitzer. Köszönöm szépen!

- Igazán nincs mit. – mosolygott a bácsi, majd kilépett a teremből. – Mehetsz, kedvesem.

- Köszönöm… - motyogtam zavartan, majd beléptem az irodába, s becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordulva több dolgon is megakadt a szemem. Egyrészt, hogy az iroda nagyon kicsi volt, másrészt az igazgatónő nagyon fiatal.

- Szervusz, Lane. – üdvözölt mosolyogva, majd felállt és kezet nyújtott. Nagyon csinos nő volt. Magas, vékony alakját kiemelte szürke kosztümje, hullámos, világosbarna haja a háta közepéig is leért. Szemeibe belenézve Alyassa jutott eszembe, nagy, kék pillantása miatt.

- Jó reggelt, Mrs. Anderson. – mosolyogtam, s viszonoztam a kézfogást.

- Üdvözöllek a St. Peterson High School-ban, remélem jól fogod érezni magad köztünk. Csupa jó dolgot hallottam csak rólad a San Fransisco – i tanáraidtól. – mosolygott kedvesen.

- Ó… Igazán? – nevettem zavartan.

- Bizony. És a tanulmányi eredményeid is kiemelkedők. Talán ez itt sem fog változni.

- Bízom benne.

Elégedetten tűrte hátra a haját, s az ajtóra mutatott.

- Gyere, elkísérlek az osztályodhoz. Már nagyon kíváncsiak rád.

###

Már becsengettek. A kihalt folyosókon csak Mrs. Anderson cipőjének a kopogása hallatszott. Kíváncsian néztem körbe. Tablóképek, hirdetmények. Átlagos iskolának tűnik… mint a régi.

Mrs. Anderson megállt egy fehér színű ajtó előtt, minek a felső része üveg volt. Rajt egy tábla: „11.E”, alatta egy osztálynévsor, és osztályfőnök, Mr. Terry neve.

Hatalmas levegőt vettem, míg az igazgatónő bekopogott, s belépett.

- Jó reggelt kívánok! – hallottam egy kórusként csengő köszöntését az osztálynak.

- Jó reggelt. – mosolygott Mrs. Anderson. – Gyerekek, bemutatom az új osztálytársatokat, ő itt Lane Parker. – mondta, s arrébblépett, hogy láthassanak. – Lane, ez itt a 11.E osztály, a te osztályod. Ő pedig – nézett az asztalnál álló szintén fiatal tanárnőre – Mrs. Blackly, a franciatanár. Anyanyelvi francia, tehát nem tudsz vele angolul beszélni. – mosolygott rám, majd bátorítóan megpaskolta a vállamat. – Ha bármi kérdésed van, nyugodtan gyere az irodámba. – mondta, s elindultam az ajtó felé.

- Viszontlátásra! - szólalt meg ismét a kórus.

Nyugi, Lane, erős vagy… Nagy levegőt vettem, s üres helyet kutatva körbenéztem. Mindenhol érdeklődő tekintetek, szőke, barna, vörös haj, ismeretlen arcok. Fiúk, lányok, magasak, alacsonyak, és mind engem néznek…

Hátul, a legutolsó padban megpillantottam egy üres helyet, és elindultam. Csend volt. Ahogy lépkedtem a padok között végre megszólalt Mrs. Blackly, természetesen franciául. Odaértem az üres helyhez.

- Szia, leülhetek melléd? – kérdeztem a lánytól, aki ott ült.

- Persze. – szólt bátortalanul, s füle mögé tűrte vörös hajtincsét. Szeme alatt egy két szeplő díszítette arcát, de nagyon jól állt neki. – Alexa vagyok. – mondta mikor már helyet foglaltam mellette. – Te pedig Lane. – mosolygott.

- Így van. – nevettem. Körbenéztem az osztályban. Velem együtt 17-en voltunk. Szép számban voltak fiúk is, ami meglepő manapság. Pár tekintettel találkoztam, ahogy végigjárattam a szemem a termen.

- Lane! Vous pouvez en francais? – hallottam meg Mrs. Blackly kérdését, amit hozzám intézett.

Mi van? Ezt értenem kéne? Most mit mondjak??

- Oui, un peu. – válaszoltam vissza mosolyogva.

Mi van? Ezt én mondtam?! Egyáltalán mit mondtam??

6 megjegyzés:

  1. Szia Prue!
    Úristen!!! Nagyon jó rész lett. Ha nekem volna ilyen életem...Az már meg sem lepett, hogy Lane tud franciául :) Biztos ezt is Ő-től kapta. :D
    Kíváncsi vagyok mi minden fog vele történni!
    Siess a kövivel! :)))

    xoxo

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, arany élete van, ami az anyagiakat illeti, de mint tudjuk a pénz nem boldogít, és nem biztos hogy sokáig ez lesz. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Áhh...:D Nagyon jó lett!
    Azért durva lesz, hogy francián csak beszél, és nem is tudja, hogy mit mond :'D
    Várom a következőt!
    Puszii♥

    VálaszTörlés
  4. szia :)
    a vége nagyon jó volt, nem is tudja, hogy tud franciául:)
    örülök, hogy ilyen aranyos kutyája van mit Füles
    várom a kövi részt
    pusszancs

    VálaszTörlés
  5. Szia Prue!

    Mit is mondanék mást, mint a megszokott: Imádtam és fantasztikus fejezet lett ?! .. :D Nagyon jó élete van és lehet hogy ez a kifejezés jócskán a valós alap alatt van xd:D Mindene meg van, de úgy érzem nemsokára lesznek itt bonyodalmak :| De ez sose baj:D

    Várom a kövit!
    Puszillak!♥

    VálaszTörlés
  6. :D köszi mindenkinek, igen lesznek bonyodalmak, csak előtte még szeretném egy kicsit felvázolni, és bemutatni a csajszi életét.:D Imádlak bennetek!

    VálaszTörlés