A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

15. fejezet - Meglepetések

Mosolyogva csúsztattam vissza a levelet a borítékba. A szívemről hatalmas kő esett le, ahogy a megnyugtató sorokat olvastam. Nem is érdekelt az az ismeretlen „dolog”, ami bemenetelre késztetett, csak az volt a fontos, hogy már minden rendben van. Ahogy kihúztam a fiókot az íróasztalomon, a tekintetem megakadt az ablakpárkányon. Még egy levél volt ott. A másodperc töredékére elkapott a páni félelem. Dobogó szívvel léptem oda, és emeltem fel. „Lane” – olvastam a nevemet, s szívem egyszerre felengedett, ahogy felismertem Alyssa gyöngybetűit. Kitéptem a borítékból a levelet, s beszívva a barátnőm illatát, olvasni kezdtem:

Drága Lane!

Annyira, de annyira hiányzol! És annyira de annyira aggódom miattad! De ne félj, amíg mi itt vagyunk nem eshet bajod! Talán csak puszta véletlen volt, és a múlt emlékei miatt tetted ezt…
Olyan üres nélküled a Menny, hogy nagyon-nagyon, pokolian! :D Alig várom, hogy visszatérj – pedig nemrég mentél el - , ugyanakkor nagyon drukkolok neked!
Szeretném, ha kihasználnád az idődet, és boldog lennél!
Ne feledkezzünk meg persze Michael-ről… Nagyon aranyos srác! ;)
Amint lehet válaszolj, és levelezzünk sokat, mint a távol lakó barátnők!
Puszillak szívem

Pár percen kerszetül csak néztem magam elé, s elképzeltem Alyssát, amint buzgón rója sorait. „Sezeretlek, és nekem is nagyon hiányzol.” – gondoltam magamban, és tudtam, hogy hallja.
Ismét az íróasztalhoz mentem, és hozzáfogtam a válaszlevélhez.

Al!

Te is nagyon hiányzol nekem, nem is gondolnád mennyire. Nem attól féltem, hogy nekem lesz bajom, hanem attól, hogy hibát követtem el, és ez nektek kárt okoz. Kérlek, ne aggódj miattam! Szerintem nincs a háttérben semmi rossz dolog, csupán elborult az agyam…
Michael? … Te is jól tudod, hogy nem kéne erre az egy évre szerelmi ügyekbe bonyolódnom… A végén mindkettőnknek fájna.
Szerinted hogy érhetem el, hogy Alexának több legyen az önbizalma? Én ilyen lánnyal még nem találkoztam! Totál odavan Brain-ért, de semmit nem tesz az ügy érdekében, sőt! Mit mondjak neki? Hogy bátorítsam?
Al, te mit tennél, ha az én helyzetemben lennél? Mármint ezzel az egész élet dologgal…? Érzelmeket, kapcsolatokat építenél ki, vagy csak szimplán élveznéd az itt töltött időt?
Elmondhatatlanul jó érzés újra embernek lenni, de még jobb lenne, ha ti itt lennétek velem!
Szeretlek!
Lane

Vidáman helyeztem a levelet a borítékba, s ismét az ablakpárkányra tettem. Körbenéztem a szobámon. Mint egy álom.
Leültem a fésülködőasztalhoz, s a tükörbe néztem. Csak néztem magam, s az előző életem képkockái forogtak a fejemben.
„Ennek már vége.” – nyugtáztam magamban. Kaptam egy ajándékot, amit nem szabad elszalasztanom.
Én dönthetem el, hogy mire használom fel. Előző életemben nem éltem túl eseménydús életet. Úsztam, tanultam és nagyjából ennyi.
A fiúk nem igazán érdekeltek, és a barátnőimhez sem kötődtem annyira, mint az szokás.
Döntöttem. Mindent másképp csinálok. Minden érzelmet meg akarok tapasztalni, amit 50 évvel ezelőtt nem tettem. Szerelmet, barátságot, gyűlöletet, haragot, mindent amit csak lehet.
El kell felejtenem mindent, és mindenkit az előző életemből, és hogy én vagyok a Fekete Angyal. Az elsődleges célom: ÉLNI. És segíteni Alexának, ami nem lesz könnyű feladat…
Ahogy végigjártam a szobámat, megakadt a szemem az okleveleken, az íróasztal mellett a falon. Közelebb lépve láttam, hogy mindezeket a balettért kaptam, nem pedig az úszásért. Apropó, balett!
Leszaladtam az emeletről. Stephan és Sarah tv-t néztek a nappaliban.
-          Hahó? – léptem melléjük.
-          Lini! – üdvözölt Stephan.
Lehuppantam melléjük a kanapéra.
-          Sziasztok. Nem gond, ha társulok?
-          Ugyan, dehogy. – válaszolt Sarah, s egy tál chipset tartott elém. – Kérsz?
-          Nem, köszi. Igazából lenne egy kérdésem… - motyogtam zavartan.
Mindketten kíváncsian fordultak felém, Stephan lehalkította a tv-t.
-          Mikor kell legközelebb balettra mennem?
-          Jézusom, Lini, de megijesztettél. Azt hittem valami komolyabb. – kapott a szívéhez Stephan. – Már felhívtam őket, ezen a héten nem tudsz pótolni, úgyhogy jövő héten hétfőn a szokott időben. – mosolygott. – De ne aggódj, nincs semmi baj. Tudnak az asztmádról.
Asztma?
-          Öhm… Khm… Rendben. Köszönöm. – válaszoltam.
-          Drágám jobban vagy már? – kérdezte Sarah.
-          Hm, igen, persze. Már teljesen jól vagyok.
---

Asztma? Tehát mégsem tudják? Vagy titkolják előlem? Vagy Ő „megigézte” őket? Ezt még ki kell derítenem.
A franciakönyv felett könyökölve feküdtem az ágyon, de nem bírtam másra gondolni. Az összes szót, és nyelvtani fogalmat értettem és tudtam, tehát felesleges a könyv felett görnyednem.
A tekintetem ismét az okleveleim felé vándorolt, és hirtelen támadt egy ötletem: úszni megyek!
A gondolatra fülig ért a szám az örömtől. Gyorsan kerestem egy táskát, előkutattam a szekrény mélyéről a bikinimet – úgy látszik úszódresszem nincs… -, és bepakoltam minden szükséges holmit, még egy régi, nyűtt úszósapkát is találtam.
Ugrándozva tettem meg minden kisebb távot is, annyira boldognak éreztem magam. A lépcsőn lefutva hallottam, hogy Sarah zuhanyozik, Stephan pedig a dolgozószobájában telefonál, s nem akartam őket megzavarni, így egy cédulát ragasztottam a hűtőre:

„Úszni mentem! Vacsorára itthon vagyok! Lane”

Ezután frissen, boldogan kiléptem az utcára. Már 7 óra is elmúlt, de március vége volt, és egyre közeledett a nyár, még csak félhomály borította a környéket. Már délelőtt kinéztem magamnak az uszodát, ami kb. 10 perces sétányira volt tőlünk. Bedugtam a fülembe az IPod-omat, s vidáman lépdeltem a kitűzött célom felé. Amikor megláttam az épületet nagyon megörültem. Végre úszhatok!
Ahogy kinyitottam az ajtót, a portához léptem, s kifizettem 15 percnyi időt, majd kaptam egy öltözőkulcsot. Villámgyorsan átöltöztem, majd fogtam a törölközőmet, s beléptem a medencékhez.
A tüdőmet megtöltötte a klóros víz szaga. Ledobtam a törölközőmet, a papucsomat a medence mellé tettem, s felálltam a startkőre.
„Istenem… Újra itt.” – gondoltam. A betanult, határozott mozdulattal elrugaszkodtam, s a vízbe vetettem magam. A hideg takaró beborította az egész testemet, s a gravitációmegszűnt.
Ám ekkor furcsa dolog történt.
Elkezdtem volna úszni… De nem ment. A kezeim nem az agyam által kiadott parancsot követték, csak kapálóztak, a lábaimmal együtt.
Értetlenül meredtem rájuk, miközben a víz egyre csak sodort lefelé. Fulladozni kezdtem. Az orromban éreztem a hideg vizet, a tüdőm égett. Eluralkodott rajtam a pánik, nem tudtam mi tévő legyek. Mi ez az egész?? Miért nem megy?!
Egyre homályosabban láttam, a külvilágból már csak a víz monoton zúgását éreztem. És ekkor… valaki kirántott a vízből. Egyszerűen csak megfogott, és kihúzott.
Hatalmas levegőt vettem, ahogy a fejem kiért a vízből, s köhögni kezdtem. Kezemet a tüdőmre szorítottam, de még nem láttam semmit.
A kéz, amely kihúzott a medencéből most felemelt, s vinni kezdett. Még mindig fuldokoltam, a torkomban éreztem a klóros vizet.
A földre tettek, azt hiszem egy törölközőre. Megpróbáltam kinyitni a szemem. Homályosan láttam, ahogy az alak egy köntösbe bugyolál be, majd felemeli a fejemet.
- Hahó! Kiscsaj! Minden oké? – kérdezte, s az arcomat törölgette.
Megdörzsöltem a szemem, s próbáltam magamhoz térni. A köntös ujjával kitöröltem a hajamat az arcomból, s megpillantottam az öltöző körvonalait.
-          Hahó? Megmaradsz?
A fejemet a hang felé fordítottam. Így sem voltam valami jól, de amikor felismertem a hang tulajdonosát, a gyomrom dobott egy hátra-szaltót. Michael volt az.
- Aha… - nyögtem ki végül, s értetlenül bambultam rá.
Elnevette magát, s egy ásványvizet tartott elém.
-          Mi a fene… - kérdeztem.
-          Hát jó kérdés. – válaszolt. – Úgy ugrottál a vízbe, mint egy profi úszóbajnok, aztán meg majdnem megfulladtál. Begörcsölt a lábad?
Még mindig értetlenül néztem rá. Ez lehetetlen.
-          Ühüm. Lehet. – hazudtam.
Hátrafordult, s elvett a szekrényéből egy törölközőt, a kezembe nyomta.
-          De most már jól vagy, igaz? – kérdezte. – Eléggé berezeltem. – mosolygott kedvesen, s beletúrt sötét, vizes hajába. Piros rövidnadrág volt rajta, testéről csöpögtem a vízcseppek.
-          Köszönöm, már jól vagyok. – eresztettem el egy félszeg mosolyt.
-          Na, akkor minden rendben. – mondta, s felemelte mellőlem a bal kezét, amit csak most vettem észre, hogy közvetlenül a derekam mellett támaszt.
Zavartan töröltem meg az arcomat a törölközővel. Ilyen nincs! Mi ez az egész? És még Michael is…
-          Hogy hívnak? – kérdezte, s csoki-barna tekintetét az enyémbe fúrta.
-          Lane… - motyogtam.
Elmosolyodott.
-          Tetszik a neved. Én Michael vagyok. Hát, Lane… Úgy látszik eléggé furcsa dolgok történnek veled.
-          Igen, valóban.
Már ha ezt furcsának lehet nevezni…

1 megjegyzés:

  1. Szia csajszim!♥

    Most vettem észre, hogy van friss. :))
    Nagyon jó lett! Al igazi barátnő! *-*
    De Lane, hogy-hogy nem tudott úszni? Ez nagyon különös, kíváncsi vagyok, vajon mi áll a háttérben. És Mich... Lanera talán mégis rátalál a szerelem? Reméljük..

    Siess a kövivel, már nagyon várom!! ;D

    Xoxo(LL♥)

    VálaszTörlés