A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

16. fejezet - Kezdődik az élet


Amikor hazaértem Sarah idegesen járkált fel, s alá egy telefonnal a kezében, Stephan pedig üveges tekintettel meredt maga elé.
- Úristen, Lane! – ugrott a nyakamba Sarah, mikor beléptem az ajtón. Stephan is egyszerre felpattant.
- Mégis mi ütött beléd? – kérdezte. – Miért mentél az uszodába? Elment az eszed?
Sarah még mindig nem engedett el. Kilátástalannak éreztem a helyzetet. Úgy döntöttem itt az ideje, hogy végre lerántsuk a leplet.
- Sajnálom. De előző életemben aranyérmes úszó voltam.
Csend lett. Sarah keze megfeszült a hátamon, lélegzetét visszatartotta. A tekintetemet Stephanra emeltem.
- Nem tudtam, hogy ezt a képességemet nem hozom magammal. – suttogtam.
Sarah elengedett. Arca zavarodott volt.
- Lini, drágám, kiskorod óta vízfóbiád van. Strandra sem szeretsz járni. – mondta.
Stephan tekintetében volt valami furcsa. Valami … természetfeletti.
- Így van. – mondta.
- Sajnálom. – ismételtem.
Pótapukám tekintete felengedett, s végre elmosolyodott.
- Nézd. Mi a legjobbat akarjuk csak neked. – mondta szeretetteljesen.
A szívem meglágyult, minden olyan lett újra, mint volt.
- Tudom, apu. – mondtam, s megöleltem.

Érdekes. Még teljesen egy napja sem vagyok itt, mégis rengeteg dolog történt: tudok franciául, tudok balettezni, nem tudok úszni, szereztem egy barátnőt, egy helyes fiú megmentette az életemet, sikerült felidegesítenem a pótszüleimet, akik valószínűleg semmit sem tudnak a Mennyről a Pokolról és hasonló dolgokról, és találkoztam a bátyámmal, Peterrel is.
Kicsit bizarr.
Vacsora után lefürödtem és a szobámba vonultam. Alyssa még nem válaszolt a levelemre, biztos nagyon sok dolga van, vigyáznia kell Maryre. Épp olvastam a Twilight második részét, amikor Stephan kopogott, majd benyitott.
- Szervusz, kicsim. Meghozták a laptopodat a szervizből.
Laptop?
- Öhm, oké. Köszönöm, tedd csak le.
Stephan félszegen lépett be a szobámba, az ágyamra tette a gépet, s leült mellém.
-         Lini… - szólt zavartan.
-         Igen?
-         Ugye nem haragszol rám? Nem akartalak megbántani. Csak megijedtem az uszoda miatt. Nem akarlak elveszíteni.
Belenéztem mélykék szemébe. Annyi szeretet és gondoskodás lapult benne, hogy eszembe jutott a mondás: „A szem a lélek tükre.”
-         Semmi gond. – mondtam halkan. – Az én hibám, amiért… elfelejtettem. Nem is értem hogy mehetett ki a fejemből.  – szabadkoztam.
-         Lényegtelen. – nyugtázta. – Csak azt akartam, hogy tudd: anyád meg én csak a legjobbat akarjuk neked, és nagyon szeretünk téged.
-         Tudom, apu. – néztem rá kissé meghatottan.
Stephan tekintete a távolba meredt, merengett valamin.
-         Lini, tudom, hogy ez a korszak nehéz neked… Mármint a költözés meg minden. De én mindenben segítek neked, amiben csak lehet. Hozzám fordulhatsz bármivel! – szemei együttérzően csillogtak. – Mondd, boldog vagy?
Ezen el kellett gondolkodnom. Millió-millió gondolat futott át a fejemen, míg végül válaszoltam:
-         Azt hiszem, igen.
Stephan megkönnyebbülten felsóhajtott.
-         Ezt örömmel hallom.
Lassan felkelt az ágyról, intett, majd elhagyta a szobát.
Nagyon jól esett a gondoskodása. Azon gondolkoztam, hogy vajon ha visszamegyek a Mennybe mi lesz velük. Mármint Stephannal és Sarah-val. Ad nekik vajon Ő „új” gyermeket, netán gyermekeket?
Felhajtottam a laptop tetejét, és bekapcsoltam. „Mondd, boldog vagy?” – visszhangzott Stephan mondata a fejemben. Végigfutottak lelki szemeim előtt a mai nap történései. Tényleg boldognak éreztem magam.
Hihetetlen, hogy ilyen életbe csöppentem.
A laptop betöltött. Felmentem az internetre, hogy körülnézzek egy kicsit.
A kedvenceim közé be volt ütemezve a Facebook. Amíg a Mennyben tartózkodtam, nagyon sokat hallottam erről a közösségi oldalról, és annyit láttam, hogy tudtam hogy kell kezelni. Az ikonra kattintva be is hozta az oldalamat.
A saját profilomat, Lane Parker néven. 532 ismerősöm volt, szinte mind San Fransisco-i. A profilképemen a floridai tengerparton ültem, kezemben egy ananászkoktéllal, napszemüvegben. Elmosolyodtam. Te jó ég! Ilyen pontosan, ilyen leleményességgel végrehajtani az ideérkezésem! Az adatlapi információkra kattintva láttam, hogy az iskola résznél át lett állítva St. Peterson High School, New York-ra. Hát ezt nem hiszem el! Egy kívülálló szemével semmi sem gyanús. Szórakozottan nézegettem még tovább, amikor feltűnt, hogy hárman ismerősnek jelöltek. Izgatottan kattintottam rá a kis emberek alakú gombra.

Alexa Spears ismerősnek jelölt.           Ismerem           Elutasít
Elisa Anderson ismerősnek jelölt.         Ismerem           Elutasít
Michael Davis ismerősnek jelölt.          Ismerem           Elutasít

Jézusom! Ez sok egyszerre! Alexa Spears? Mint Britney? Ezt miért nem mondta eddig?! Az oké, hogy Mrs. Anderson bejelöl engem, de Michael?? Tudtommal csak a keresztnevem kérdezte…
Mindhárom felkérést elfogadtam. Ahogy a Chat-sávra néztem, megláttam Alexa neve mellett a zöld pontot. Tehát a gép előtt van. Azonnal írtam is neki:

Te: Alexa Spears? Mikor akartad elmondani, hogy Britney eltitkolt féltesója vagy?! :D

Alexa: xD Hahaha. Nem kérdezted a vezetéknevemet, én meg pont ezért nem is kötöttem az orrod alá.

Te: Megértem.

Alexa: Na és jobban vagy már?

Hupsz! Alexa nem is tudja a Michael-ös, uszodás ügyet! De nem itt a legalkalmasabb, hogy elújságoljam neki.

Te: Persze. J Figyu, holnap olyat mesélek el sem hiszed!

Alexa: Na! Kíváncsian várom. J

Még beszéltünk pár percet, majd Alexa lelépett, hogy franciát tanuljon, én pedig unottan nézegettem a híreket, amikor felvillant egy üezenet:

Michael Davis: Szia Lane! Nem is mondtad, hogy a Petersonba jársz! Csak mert én is! J Túltetted magad az uszodás dolgon?

Megakadt bennem a levegő. Michael rámírt. Üzenetet írt NEKEM! Esetleg történhetne még valami ezen a napon?!

Természetesen nem történt. Visszaírtam Michaelnek, hogy persze, jól vagyok. Ezen kívül megkérdeztem, hogy honnan tudta a nevem, ő pedig leírta, hogy nagyon sok közös ismerősünk volt, mivel 5 évvel ezelőtt ő is San Fransisco-ban élt. Pár perccel később ő is lelépett, így úgy döntöttem végre én is nyugovóra térek. Befeküdtem a puha ágyba, s egyre csak felidéztem magamban a nap történéseit. Tartalmas volt, azt meg kell hagyni!

Másnap reggel frissen és üdén ébredtem. Jókedvűen zuhanyoztam le, öltöztem fel. A konyhában már ott várt egy tál müzli és a szeretett párosom.
-         Sziasztok! – huppantam le Stephan mellé, aki unottan forgatta a Times-t.
-         Szervusz Lini. – ásított.
-         Csak nem fáradt vagy? – kérdeztem teli szájjal.
Erre megdörzsölte a szemét.
-         Á, nem nagy ügy. Sok a munka. – válaszolt.
-         Nem nagy ügy? – szólt közbe Sarah, s leült velem szembe egy pohár zöld teával. – Hajnali 3-ig dolgozni nem nagy ügy? – nézett rá gőgösen.
-         Ugyan drágám. Ez már máskor is előfordult. – mentegetőzött Stephan.
-         Most nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy ez normális dolog e!
A nagy csendet csak a számban lévő müzli roszogása törte meg. Stephan nem tudott mit felelni, Sarah pedig diadalmasan bólintott.
- Öhm, ma dogát írunk franciából. – törtem meg a kínos csendet.
- Ugyan. Az megy neked mint a karikacsapás. – mondta Stephan. – Droit? (nem igaz?)
Elmosolyodtam.
-         Le plus. (igen)
Amikor kiszálltam a kocsiból az iskola előtt, olyan volt, mintha már több éve ide járnék. Átgázoltam a különböző klikkek között, a porta előtt egészen az osztályomig. Már nem keltettem akkora feltűnést, mint tegnap. Barátságosan köszöntem nekik, ők visszaköszöntek, és ennyi. Alexa ott ült a helyünkön és a franciakönyvet bújta.
-         Jó reggelt! – köszöntött sugárzó arccal. – Már te is tudod milyen Petersonosnak lenni. – mosolygott, s franciakönyvét becsukta.
-         Ó, igen. – válaszoltam miközben kipakoltam a táskámból. – Mily felemelő érzés! – ironizáltam. Alexa elnevette magát, vörös tincsei sugárzóan fogták közre arcát.
-         Na, mi újság? Mit akartál mondani? – kérdezte.
Jézus! Zavartan huppantam le a székre, nem tudtam hogy kezdjem el.
-         Mi van Lane? – nézett rám értetlenül. Közben az osztályba csak csődültek az emberek. Milly és Lilly ma is egyforma ruhában voltak, nem tudtam megkülönböztetni őket.
-         Hé, Jason! – ordította el magát a punk srác. Az első padban ülő fiú hátrafordult. – Megírtad a matekot?
Szokásos kérdések. Egy szőke hajú, Caroline névre hallgató lány, és padtársa, Ariel a legújabb női magazin öltözködés rovatát olvasták, voltak akik zenét hallgattak, de a legtöbben franciát tanultak.
-         Nézd. – hajoltam közelebb Alexához bizalmasan. – Amit most mondok az 7 pecsétes titok, világos?
A lány arca felderült, izgatottan várta a legújabb pletykát.
- Oké, oké. Úristen, mi történt? – tapsikolt.
- Tegnap elmentem este az uszodába. Annyira … feldúlt a délutáni rosszullétem, hogy totál kiment a fejemből, hogy vízfóbiám van…
Alexa a szája elé kapta a kezét.
-         … Amikor beugrottam a vízbe, majdnem megfulladtam. Egy ott dolgozó srác mentett ki a vízből, aki nem más, mint … Michael!
-         MI?? – sikított fel Alexa, szeme türelmetlenül csillogott. – Nem mondod, hogy … ÚRISTEN Lane! Nem mondtad tegnap … Michael … és… JÉZUSOM!
-         Csss! – tettem az ajkaim elé az ujjam. – Ne kelts nagy feltűnést kérlek!
Alexa vett egy nagy levegőt, és sóhajtott egyet.
-         Jó, de Lane, ez nagyon.. agyon durva! De mi volt? Hogyan? Mesélj már!
-         Nem történt semmi, megköszöntem hogy megmentett, és hazamentem … és …
-         ÉS? ÉS MI?
-         Csss!!!!!! Bejelölt Facebookon.
-         MIIIII??????????
-         Csssssssss! Alexa!
Idegesen néztem körbe az osztályban. Mindenki minket nézett. Alexa zavartan vakarta a fejét, majd megszólalt:
- MI? Nem tanultál franciára?? – kérdezte, tettetett csodálkozással. Az osztály morgolódni kezdett, és „én sem” sóhajok között visszafordultak a franciakönyv felé.
Cinikus pillantást vetettem Alexára.
-         Ezt egy filmből tanultad? – kérdeztem.
Elmosolyodott.
-         Nem, a féltesómtól, Britney-től. – nevetett. – Na, de mondd már tovább! – sürgetett.
-         Na. Bejelölt Facebookon, és írt nekem, hogy nem mondtam neki, hogy a Petersonba járok.
-         Rád is írt?! – kiabálta suttogva.
-         Igen…de…
-         Mi de?? Lane, remélem tudod hogy ez mit jelent!
-         Ugyan Alexa, én..
-         Michael Davis nem ír rá csak úgy lányokra!! Nekem nem is az ismerősöm, pedig másfél éve ide járok!!
Zavartan vakargattam a fejem.
-         Mit fogsz csinálni, ha szól neked a folyosón? – kérdezte.
Totál zavarba jöttem.
- De.. de.. Mégis mit mondana nekem a folyosón? Miért állítana meg?
Alexa felvonta íves szemöldökét.
-         Megkérné hogy tanulmányozd vele a fűszál növekedését, Lane, szerinted mit akarna?? RANDIRA hívni!
Ahogy ez a mondat elhagyta a száját belépett az ajtón Mrs. Blackly kezében a francia dolgozatokkal. Könyörgöm, 50 évet töltöttem fent a Mennyben, angyalok között. Ki gondolta volna, hogy tininek lenni ilyen bonyolult dolog?!

5 megjegyzés:

  1. Prueeeeee!!!! :DDD ♥

    Ez valami isteni lett!♥ Ittam minden egyes szót. Nem tudom mit mondhatnék, fantasztikus lett a fejezet, Alexa most is nagyon aranyos volt, Lane kiakadás a végén meg, hogy.. "Könyörgöm, 50 évet töltöttem fent a Mennyben, angyalok között. Ki gondolta volna, hogy tininek lenni ilyen bonyolult dolog?!" Hát igen. Ilyen bonyolult. :P :D Kíváncsi vagyok mi lesz Michael és Lane közt..
    Siess a kövivel! ;D

    ui.:Gratula a KRESZ vizsgához, csajos! ♥

    Xoxo,♥

    VálaszTörlés
  2. szia :)
    nagyon nagyon nagyon jó volt a feji
    izgatottan várom a fűszál növekedést :)
    a kövit nem bizti h mostanában tudom olvasni mert nem leszek gép közelben :)
    pusszancs

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a poszt:))
    A blogod meg még jobban:) Nagyon ari.
    Bekövetvee!
    Kérlek, ha van egy kis időd nézz be hozzám:
    http://www.zsani-thefashionoflife.blogspot.com/
    Rám férne pár követő:DDDD
    Előre is köszönöm
    xx

    VálaszTörlés
  4. Na végre eljutottam idáig. Elolvastam. Te, Prue! Veled ki fogja tanulmányozni a fűszál növekedését? Mondjuk Aprajafalván?? xDxDxD

    VálaszTörlés
  5. xD törppapa. xD kielégítő választ kaptál? :P

    VálaszTörlés